Ballada

Tizenkét hószínű ménen

Tizenkét barna lovag.

Mennek a ködben, az éjben

Büszkén és hallgatag.

Mennek száz pusztaságon

És tüskén, bokron át

S hallanak messzevágyón

Egy mennyei orgonát.

Az üdvösségnek vára

Ki tudja, merre lehet,

Ők mennek télbe, nyárba,

Űzve a fellegeket.

Már majd valamennyi lovagnak

Galambősz szakálla van

S hogy lóhalálba rohannak,

Az idő velük rohan.

És köztük egy fiatal hős,

Ki néha visszatekint

S bámulja a hervatag, rőt

Erdőknek szépségeit.

Valami dallamra gondol,

Dajkája dúdolta talán,

Szeretne leszállni a lóról,

Heverni domb oldalán.

Meghalni, ajkán egy névvel,

Mint boldog, balga gyerek.

De tovább ügetnek a vének

És ő is utánuk ered.