DE PROFUNDIS

Te büszke fantom, ős, örök kisértet,

Vakító köd, fönséges szörnyeteg,

Nagy Isten, kit a gyáva, törpe ember

A félelemtől elvakítva egykor

És gyöngesége sújtó érzetében

Magának képzeletben alkotott,

Hivén, hogy atyja vagy, a dőre, s hogy

Te hívtad őt e tarka, csábvilágra,

Pedig te vagy e féreg képe-mása:

Szentséges agyrém, roppant fényhomály,

Te képtelen nagy, szertelen szép,

Határtalan, mindent letipró,

Megsemmisítő végtelenség,

Te láthatatlan, titkos ősvilág:

Egy féreg a porból hozzád kiált!