Epistola

Bellona dárdával, Clio hadi kürttel,

A szép Cytherea elbontott hajfürttel,

E három istenné megy tiszteletedre:

Tudós gróf! méltóztasd őket jó kedvedre.

Te, kit zőld pálmái vitéz érdemednek

Nevestől a sírba dőlni nem engednek;

Te, kire a magyar s a franc Helikonnak

Múzsái kétszeres olajágat fonnak;

Te, kinek a Tréfák s az Örömistenek

Hajad ezüstjére rózsákat hintenek:

Megbocsáss, hogy hozzád farsangra bészállnak

Azok, kik esmérnek, szeretnek, csudálnak.

Az üres agy megvét mindent, ha nevettet,

Komoly elmélkedést és mély lelket tettet:

A romlott szív titkos bűnét palástolja,

S az apró enyelgést, tréfát korbácsolja.

De a nagy charakter nem tart olyan nagyon,

Mert a bűnön nemes szíve felűl vagyon,

S világos elméje nem koldúl nagyságot,

Egyre járván a nagy s az apró világot.

Cyrus fél Ázsiát győzte s igazgatta,

Lenge virágait mégis ápolgatta;

Villars a dicsőség útján táborozott

S apró madarkáin örömmel bábozott;

Colbert kedvet talált halálos ágyában

A csipős Boileau szent Pulpitusában;

Bolingbrocke ks Lyttleton baráti valának

A Lopott Vuklinak s elmés írójának:

Bátran teszem hát le nyugvóasztalodra,

Egyébre nem vágyok, csak pártfogásodra.

Adj, amit az udvar adott Tassoninak,

Egy füge is becses lesz Csokonainak.

Hát vakmerőség-é reményleni nekem,

Hogy nálad, nagy ember, kedves lesz énekem?