29. Messze tőled édes kincsem

Messze tőled édes kincsem,

Komor búban fogy életem:

Küldj messzirül vigasztalást,

Hogy te még most sem szeretsz mást.

Ha megvirrad napkeletrül,

Emlékezem szép szemedrül,

Az is, napom míg boldog volt,

Oly szép tűzzel felém lángolt.

Bár itt is a nap melegít,

Mint szemed ugy még sem hevít,

Kivül égek, belül fázom,

Mert te messze vagy galambom!

Mit nem adnék, mit nem tennék?

A villámra is felülnék,

Hogy csak egyszer láthatnálak,

És szivemhez zárhatnálak.

De mit tegyek? nincsen mentség.

Tudja isten, látlak-e még!

E gondolat csak könnyet ád,

Szép galambom, isten hozzád!