A BAJNOK NŐJE.

«Hős fiad ha él-e,

Hol van, merre tért,

Anyja kedvesemnek!

Tőlem ah ne kérdd.

Mondanom ha kell, hogy

Halva gyermeked,

Anyja kedvesemnek,

E szív megreped.

Nézz körűl a rónán

Megtalálhatod,

Domb alá temetve

Nyugszik magzatod.

Váró hű nejéhez

Száguldó lován

Nem jött a sereggel

Vissza harc után.

Összejártam érte

Völgyet, tért, mezőt,

S holtak közt a téren

Halva leltem őt,

Bajtársak könyeztek

A hű társ felett,

Kit korán a hadvész

Sírba fektetett.

Lakj a most rideg domb,

Rajta hősjelek:

Dárda, kópja, zászló

Búsan intenek.

A bajnak jutalma

Vérsebek, halál,

És hideg dicsőség

Sír márványinál.

Oh mért szülte anyja,

Mért a mostohát?

Aki feltalálta

A fegyvert, csatát:

Most nem volna halva

Ifju kedvesem,

Nem borongna gyászban

Sírig életem.»