A BAJUSZ

Volt egy falu - nem tudom, hol,

Abba’ lakott - mondjam-é, ki?

Se bajusza,

Se szakálla,

Egy szőrszála

Sem volt néki;

Annálfogva helységében

Nem is hítták egyéb néven:

Kopasz-szájú Szűcs György bátya;

E volt az ő titulája.

No mert (közbe legyen mondva)

Azt az egyet meg kell adni,

Hogy a Szűcs György falujában

Könnyű volt eligazodni:

Mivel ottan minden ember

Névhez jutott olcsó szerrel

Azon felűl, mit az apja

Adott neki, meg a papja.

Nem tudom, ha más vidéken

Megvan-é e szép szokás,

Nem tudom; de nagy kár lenne,

Ha divatból úgy kimenne,

Mint például - hogy többet ne

Mondjak... a káromkodás!

Egyébiránt Szűcs György gazda

Semmit is el nem mulaszta,

Hogy bajuszát megnövelje,

Meglévén... a puszta helye. -

Kente, fente ő azt írral,

Kígyóhájjal, medvezsírral,

Ebkaporral, kutyatéjjel;

Meg is nőtt az minden éjjel

- Tudniillik: álmában;

S ha fölébredt, mennyi kéjjel

Tapogatta... hiában!

Ami pedig Szűcs György gazdát

Máskülönben illeti:

Nem bolond ember volt ám ő:

Ládájába’ pénz, egy bögre,

Azonkívül juha, ökre

És - szamara volt neki.

Sőt az is szent, hogy már régen

Ott ülne a birószéken,

Hasa, hája, kéknadrága...

Minden kész e méltóságra:

De mit ér, ha nincs bajusz!

Ily anyám-asszonyos képpel

Sosem választá a nép el;

Szavazott rá tíz, vagy húsz.

Oh ti, kiket a természet

Bajusz-áldással tetézett,

Ti nem is gondolhatjátok,

A csupasz száj mily nagy átok!

Ti, midőn a szúrós serte

Sima állotok kiverte,

Minden szentet sorra szedtek

S a beretvától sziszegtek!

Ti, ha egyszer, hébe-korba’

Beleér levesbe, borba

Szegény ártatlan bajusz; vagy

Télen át rá jégcsap, zúz fagy:

Már az olyan nagy sor nektek!

Már ollót mit emlegettek,

Nem tudván, e szőr mily drága,

Becsesebb a drága gyöngynél:

E hiányzott csak Szűcs Györgynél,

S lám! hiányzott boldogsága.

Mily irígyen nézte másnak,

A legutolsó kapásnak,

Hogy mohos a szája-széle:

Bezzeg, cserélt volna véle!

De mi haszna! mindhiába!

Nincs orvosság patikába,

Széles mezőn, drága kertben,

Vagy más helyen,

Ami neki szőrt neveljen!

S már a bajszot úgy gyülölte,

Hogy legott a méreg ölte,

Látva, hogy nő más embernek,

Vagy korommal fest a gyermek

Sőt csupán ezér’ a macskát

Sem tűrhette udvarában, -

S bajuszt kapván áldott nője,

Elkergette, vén korában.

Történt, hogy oláhcigányok,

(Tudvalevő nagy zsiványok)

Kóborlának a vidéken,

S megszálltak a faluvégen.

Nosza mindjár’ sátort ütnek,

Tüzet rakva, főznek, sütnek

Abból, amit valahonnan

Más faluból idehoztak,

Minthogy onnan

Éhen-szomjan

Búcsu nélkül eltávoztak.

Meghíják a rokonságot,

A helybeli cigányságot,

És ezeket tőrül hegyre

Kivallatják mindenképpen:

Mi van? hogy’ van a helységben?

S a hallottat szedik begyre.

Épen mint a jó vezér,

Ha az ellenséghez ér,

Minden bokrot és fatörzsöt,

Minden zegzugat kikémel;

Lassan mozdul seregével,

Küld vigyázót, előörsöt,

Puhatolja, merre gyengébb,

Hol erősebb az ellenség;

Nem siet, de csupa szemfül,

S mikor aztán ütközetre

Megy a dolog: gyors a tettre,

Veri a vasat, míg meg nem hűl.

Nemkülönben a bölcs vajda

Haditervet kohol mindjárt:

Nincsen egy ház, nincs egy pajta,

Hogy ne tudná csinyja-binját:

Hol lakik dús özvegy asszony,

Kit jó móddal megkopasszon?

Melyik háznál van eladó

Sári, Panni, Zsuzsi, Kató,

Ki legény után bolondul?

Mert az a jövendölést

Megfizeti ám bolondul!

Kinek esett holmi kára

S van szüksége prófétára,

Hogy nyomába ne jöhessen,

Sőt, ami több, ráfizessen?

Ki szeretne gazdagodni,

Könnyű módon pénzhez jutni:

Ásni onnan, hova nem tett,

Vagy, ha tett is,

A letett kincs

Időközben elszelentett?

Mindez a vén vajda gondja,

Ki nem adná egy vak lóért,

Hogy a magyar kész bolondja.

Nem kerülte ki figyelmét

Szűcs György uram nyavalyája,

Gondolván, hogy ő kigyelmét

Egy kissé megberetválja.

Nem kell ahhoz néki szappan,

Anélkül is mester abban:

Szőrmentibe, vagy visszára

Beretválni nincsen párja.

Kivált most, hogy az idő

S alkalom oly kedvező;

Ripeg-ropog

A sarló-fog,

Munkától ég a mező;

Nincsen otthon

Csak az asszony,

Hogy megfőzzön,

Vagy dagasszon;

Vagy ha néhol egy beteg

Szalmaágyon fentereg;

Vagy a seprű, házőrzőnek

Felállítva küszöbre;

De ha Isten meg nem őrzi,

Ott lehet az örökre.

Egyedül van Szűcs György gazda,

Egy lélek sincs udvarában:

Hát im! a furfangos vajda

Beköszön a pitvarában.

„Ejnye gazduram, a kőbe!

Mi dolog az, hogy kigyelmed

Bajuszát levágja tőbe?

Magyar ember-é kigyelmed?”

Milyen szemmel nézett rája

Szűcs György gazda, képzelhetni:

A vasvillát sem lehetne

Mérgesebben odavetni;

De a cigány győzte szóval,

Hízelgővel, úsztatóval:

Míg György el nem panaszolta,

Hogy’ áll a dolog mivolta.

„Szent Pilátus! minő szégyen!

Hát miér’ nem mondta régen

Sohasem volt? nem is termett?

Hát miért nem mondta kelmed?

Nagy bajusza volna régen:

Hisz ez az én mesterségem!”

Megörűle György a szónak,

Hogy bajusza lesz maholnap,

S mintha nőne a szép sörte,

Már a helyét is pödörte.

Sonka, sódar,

Füstös oldal,

Liszt, szalonna,

Főzelék,

Van elég;

Ráadásul jó ozsonna,

S valamit a vajda kére,

Megalkudva, megigérve.

Nosza tüzet rak legottan,

Lobog a láng, bőg a katlan,

Száll a szikra, fojt a füst,

Fő a fürdő; forr az üst,

Benne mindenféle gyimgyom,

Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy

Ami úton, útfelen

Elhányódik, vagy terem.

E bűbájos fürdőlében

Nő meg a György bajsza szépen;

S ha hibáznék egy kicsi:

A babona ráviszi.

Kész immár a bornyomó kád:

Szűcs György jó remény fejébe,

Nyakig ül a szennyes lébe,

Istennek ajánlva dolgát.

A cigány sereg azonban

Beszivárog alattomban;

Jön elébb egy, aztán kettő,

Mintha csak úgy történetből:

Szerencsére a vajdának

Épen jó, hogy bebotlának!

Egy tüzet rak, más vizet mer,

Másik fát hoz... kell az ember;

Úgy szaladnak! úgy segítnek!

Dolgot ád a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára

Szűcs uram fejét megjárja:

Elővesznek egy nagy ponyvát

És a fürdőkádra vonják;

S a kád mellett körbe-körbe

Tánc kezdődik, fürge, pörge;

Kalapácstól dong a donga;

„Tiktak, tiktak” foly a munka,

S egy büvös dal

Ümmög halkal:

„Bajusza lesz Szűcs Györgynek,

Igen biz a, szegénynek.”

S míg a ponyvát sietősen

Jó erősen

Apró szeggel odaszegzi,

A cigányhad ujra kezdi:

„Bajusza van Szűcs Györgynek,

Ne irígyeld szegénynek!”

Ezalatt a pénzes bögre

Búcsujárni ment örökre,

Követé a füstös oldal,

A szalonna, meg a sódar,

Az ágynémü, fehérnémü,

A vasféle, meg a rézmű.

Szóval, ami könnyen mozdult,

Lába kelvén, mind elpusztult,

Mert a gazda - „tiktak, tiktak” -

Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Meddig űle György a kádban

Lepedővel leszögezve,

Nincs megírva krónikámban.

Csak annyi van följegyezve,

Hogy mihelyt abból kilépe,

Tükröt vévén a kezébe,

Hogy bajuszát felsodorja:

Nem tehette, mert nincsen mit!

Mert bajusza nem nőtt semmit,

De igen a füle s orra!