A BALATON

Jer te, ki a szép genfi tavat s szép genfi virulmányt

Olly eleven színnel festéd, s Eratódnak ölében

A roppant Bernhárd farain múlatni szerettél,

Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja

Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég!

Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte,

Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.

Itt meredek sziklák tetein sok régi erős vár

Omladozó falain lebeg a mult hajdani képe,

S elnyeli a döbbent elmét a fényes előkor;

Itt a századokat látott vadonok feketednek,

Mellyek ezer meg ezer gőbölt kényünkre nevelnek;

A szilaj Arkászok heverészve legeltetik a nyájt,

S a kies estvéken nyögdécsel lassu furullya.

Itt a sárga mező s kiterült láp terjed előnkbe,

Hol dús búzakalász hullámos tengere játszik,

S a barnult arató víg dal közt hosszu kepét rak.

Nézd, valamerre veted szemeid, szép minden előtted,

S a koszorus Tellus kosarit mosolyogva üríti;

És valamint boldog Helvetia népe örömmel

Szántja szabad földjét: itt is szabad a magyar és víg;

A gazdag palotát itt lakja királyi szabadság,

S a gunyhók lakosit szent törvény jobbkeze védi.