A BEFALAZOTT DIÁK

Valahol, Erdély ősi szögében

Titkos, nagy kőház. Ósdi, mállott.

Alatta mélyen,

Bús boltok alatt süket falak

Őriznek egy diákot.

Század kialszik s új század lobban:

A diák ott vár elfeledten,

Befalazottan.

Lelke babona s árnyak hona,

De ő vár, meg se rebben.

Valami Nagyúr dobta le hajdan.

Tán a várkisasszonyra nézett.

Vagy büszke dalban

Zengett újszerüt vagy keserüt,

Szépet vagy szent-merészet.

Ott vár a diák. (A kőház tornya

Rég leomlott. Okos lakájok

S a sok tivornya

Megölték.) De vár, hogy sír a zár

S hogy fölenged az átok.

S messze, távolban, én érzem, látom:

(Óh, bús babonák vércse-kedve)

Ez az én átkom.

Én várok, lesek, vén könnyeket

Ejtvén egy pergamentre.