A bölcsnek állhatatossága

“Ha ki, mindenét elvesztvén,

Reménységet sem talál,

Már annak az élet szégyen,

S kötelesség a halál!”

Az ily bús eltökélésnek,

Ha van - ritkán van helye.

“Soha kétségbe nem esni,”

Nagyobb bátorság jele!

Az erkölcs hű bajnokának

Váltig kell küszködnie,

S a vak sors kemény csapásit

Békességgel tűrnie.

Cézár két nagy ellenségét

A világ csudálja bár:

Szokratest nagyobbá tészi

A halált-hozó pohár.

Őt sem gyáva rossz bírái,

Akik azzal büntetik,

Sem gonosz rágalmazói

Bűnbe nem keverhetik.

Ha megcsalta bal szerencséd

Minden szebb reményedet,

S visszarántván adományit,

Sérti, gyötri kebledet:

Vigyázz! hogy fel ne forgassa

Jóra-szánt szándékodat,

S le ne győzze, vagy alázza

Lelki méltóságodat!

Nem, fonalát életednek

Nem szabad elmetszened, -

Tudván, hogy sírodon túl is

Van bírád, van istened;

Akit, elméd s szíved ellen,

Itt talán ma még tagadsz,

De kinek majd napjaidról

S tetteidről számot adsz!

Hogy a végső áldozatra

Ki-ki mindég kész legyen,

És honjáért mindenétől,

Mihelyt kell, búcsút vegyen:

Méltó! s társaságban élő

Emberhez illő dolog!

De azért, hogy a szerencse

Nékünk már nem mosolyog,

Hogy vakot vet, hogy elfordul,

Agyarkodik, háborog,

S kerekével, mint egyébkor,

Kedvünk szerént nem forog,

Azt itélnünk, hogy lerázván

Pályánk nehéz terheit,

És megszegvén bölcs teremtőnk

S vallásunk törvényeit,

Szabad, s illik, sírba dőlnünk...

Gyávaság, s bal itélet!

Hazafinak s kereszténynek

Kötelesség az élet.