A BÖLCSRŐL

A Bölcs magában bízik; az ellene

Felkelt Szerencsét, mint valamelly kemény

Szirt a haboknak csapkodásit,

Érzi, de férjfiasan megállja.

A Nap, mikor feljő, s köd emelkedik

Súgári ellen, fényszekerén nevet,

És megszokott útját kijárja:

A buta pára lehúll, s enyészik.

Amaz kiszegzett célja felé siet;

Ha néki gátot vetnek irígyei,

Nagy lelke, csendessége mellett,

Érezi emberi hívatalját.

Bár sok veszélyek közt forog élete;

Azt tiszteletben tartani nem szünik.

Ha sorsa nem változhatatlan;

El meri várni dücső halálát.

Zengd győzedelmét mennyei lantodon,

Músám! s azoknak szíveiket, kiket

Kaján szemekkel tart az álnok

Cimbora, bátorodásra gerjeszd!