A boldog Éjj

Szép Kedves, aludj csendessen,

hogy álmod édes lehessen:

én itt a setét hívesen,

Kedves, dúdolok!

Álom, álom, szép lepleddel

szendergő Kedvesem fedd el!

én, míg sziszerre gerjedel,

néki bókolok:

Csendes Éjj! rengesd öledbe,

Árnyék-pólyád közé tedd be,

olvaszd fel lehelletedbe

gyenge gondjait -

Fél-Hold tövisses súgára,

ne törj Kedves arcájára;

minden lélekzetit már a

hívség ójja itt. -

Balzsam-illatot lehelő

híves nyár-éjjeli szellő,

térj ki szőke fürti elő’ -

hunyj, Zephír-sereg! -

Szenderedj el szívreható

jajjoddal párod sirató

gerlice! hisz az altató

nesz is szendereg. -

A Magyar Olimp’ világán,

hol olly álmos még a drágán

vett Homálytol fedezett Lét,

Fény, minden hozzád közelét!

Hol két pólust vévén egybe,

csak egy ponton akad Kegybe,

s Rénybe Lelkem (elragadva

Istennét lelek magadba)

nem Látott! de egy Ideál,

melly esmérten előttem áll -

Távol Lét! de egy mennybeli

érzéssel szeszedtöl teli!

Képzelődésemnek árva

országát feléd kitárva

látom a semmiségen túl,

Dics-oltárod miképpen gyúl.

Számtalan koszorú rajta,

mellyet Pannónia hajta

tapsolva lengő fürtödre -

Istenné tett illy idődre! -

Istenné (D.** keblében,

kedvelt kertednek ernyében,

hol varázsló Tryposzod áll,

mellyröl egész Haza csodál -

ott, hol pompás Laurosod

alatt vidám Geniusod

téged mutat, mosolyogva

szokott enyhelyedre rogyva -

hol hozzád törvén, a görbe

ágocskák közt, esik tőrbe

a nyájjal dalló magadat

idvezlő szép alkonyodat).

Feléd akartam haladni

számos koszorúdhoz adni

még egyet, kicsinyt, számodra

tévén buzgón zsámolyodra:

Akkor lódítá egy csergő

visszhang hozzám a kesergő

Özvegyed bájos siralmát -

részt véve érzém fájdalmát -

Akkor, hogy csekélységemet

felejtvén, üdvözletemet

hozzád emelném, Klavírod

akkor zúdúlt fel, hol írod:

“Aranyfürtű Apollómnak” -

Oh, a szerencsés Apolló

karjai közt illy Lantoló!

Csak azólta írígyelem

Istenségét, hogy ezt lelem:

“karjai közé rogyok” sat.