A bolondok házából

A végtelenséget belátom;

Kezdet sehol sincs énmegettem.

Átestem miljó változáson;

De nem tudom, mikor születtem.

Ezer halálom volt immár nekem

S születésimnek száma végtelen.

Voltam az első vércsepp egykor,

A mely Kainra csepegett,

S a rózsaszál, mely a habasszony

Vércseppiből keletkezett.

S mikor kő voltam, hideg, érzéketlen,

Nyugalmat én akkor se leltem;

Mert Jákób rajtam álmodá,

Hogy angyallal harczolt soká!...

Volt egyszer egy mihaszna, vak s beteg;

Mondott egy hosszu, büszke éneket

Hős Ilionról, harczokról... szegény!

A koldusbotja voltam én.

Sok szeretője volt Aszpáziának:

Én voltam a szive neki.

Egy bölcscsel egykor engem itatának.

Hjah! bölcset gyilkol, a ki teheti.

Abdérában csupa bolond lakott;

Engem, a békát, egy se bánthatott.

S voltam a Kleopatra buja szája;

Antóniuszt csókoltam eleget;

S hogy elrohadt a föld legszebb rimája,

Belőlem kígyó mérge lett.

Az asszonyok is mérgesek;

Marnak, kinoznak, rontják véredet.

Jézusnak egykor Golgothán,

Mint szivacsot nyujtott a vad pogány.

Sohajtozám Ahazvér ajkain:

Meg nem halhatni óriási kin!

Lángoltam és eretneket

Nyaldosnom óh, be jól esett!

S midőn szél ingatott a fán

S voltam borízü alma, tán

Megettek?... óh, dehogy!... fura!

Tellnek valék a czentruma.

Pestis voltam s megöltem legelébb

Egy olasz amoroso kedvesét.

Tövis koromba’ volt egy kis kalandom

Burgundi Máriával, s mért tagadnom,

Jó tréfaság volt s mondhatom,

Gyönyör volt a szemérmes asszonyt

Halálra kinzanom.

Nem is levék aztán pocsékra tinta;

Mert egy sürűvérű komédiás

(Rossz gyomruak mondják, derék irás)

Hamlet históriáját vélem irta.

Később, emlékszem, Don Quijote

Agyában volt a székhelyem,

S a jó lovag legott

Sovány s bolond lett szörnyüségesen.

S mert nincsen kötve semmi kelyhe’,

Lettem Maratnak nyelve,

Aztán meg’ édes torku csalogány;

Megédesült dalomtul a magány.

Voltam pompás kamélja; kéjjel

Örömlány keblén hervadék el.

Sőt már golyót is öntöttek belőlem;

Csatába vittek katonák;

Prédára lestem puskacsőben

S Petőfi szívét jártam át.

S bár sorsom ennyit változott,

Nem multam el s el nem mulok.

S mig ezeket beszélem,

Egy bolondnak fejében

Egy darab agyvelő vagyok.