A BÖRTÖNBŐL

Nyissátok föl a börtönajtót!

Nyirkos a föld, a lég dohos.

Künn süt a nap, s az ég, a légkör

Szabad eszméktől villamos.

Itt minden meg van mételyezve,

Minden penészes és rohadt:

Künn balzsamot lehel a szellő,

Üdv lengeti a lombokat.

Itt minden oly sötét, mogorva:

Künn vidám, fényes és meleg.

Törjétek be a börtönajtót,

Ti boldog, szabad emberek!

Lángszellem jár a boldog égen,

Megsejtők a világtavaszt;

Behatolt egy sugár a résen,

Látjuk, de nem élvezzük azt!

Behallók a szent szót: Szabadság!

S lelkünk a végtelenbe szállt.

Ó, legyen átkozott a zsarnok,

Ki minket e tömlöcbe zárt!

Beszélnek számtalan bünökről:

Pedig csak egy van: gyávaság;

Ijesztenek pokolkínokkal:

Pedig nem más az: szolgaság.

S lehet-e gyávább, mint a zsarnok,

Ki félelemből büntetett?

A zsarnokokban szolgaszív ver,

A zsarnok és a szolga egy.

S lehet-e gyávább, mint a törvény,

Mely váltig vérrel mos le vért,

A sötét rend, amelynek elve:

Fogat fogért, szemet szemért?

De sejtjük itt a börtön éjén

Erődet, új Társadalom!

Ha kitörünk s tusára szállunk,

Sápadni fog a hatalom.

Ébredj, ébredj már öntudatra,

S rohanj az eszmeharcba, Nép!

És egyesülj testvéri frigyben,

Te szent család, emberiség!

Úgy vágyunk a fényben fürödni,

Versenyre kelni nyílt mezőn,

S harag nekűl a pályanyertest

Testvér-szivünkre zárni hőn!

Nem győzhet más, csupán a szellem,

Ahol szabad a pályatér,

És önzetlen nemes tusában

Legjobbaké lesz a babér.

Nyissátok föl a börtönajtót!

Nyirkos a föld, a lég dohos.

Künn süt a nap, s az ég, a légkör

Szabad eszméktől villamos.