A búcsúzás szonettje

Búcsút veszek ma fájón tőletek,

Nyugodt, ó formák, zárt gyűrűk, szonettek,

Mik rejtve rejtik a szép mérgeket,

Keserveit megölt, megtört szivemnek.

Búcsút veszek ma fájón tőletek,

Szonettek, ötvözöttek és kizengők,

Nékem ez ékes forma elveszett,

Én eltévedve járok már nagy erdőt,

Hol immár végtelen dallam lebeg,

Mely csillagok felé tör s mélybe zendül

S míg egy talányos és új félelemtül

Szívem remeg, a végtelen egek

Szelíden és örökre rámhajolnak

S én társa lettem a holt csillagoknak.