A BUJDOSÓ GYILKOS

A csendes éjnek rémei közt sebes

Rohanva visznek lábaim: a ködös

Égig nyuló hegy meg nem állít,

Sem pokolig leható nyilások.

Határt nem érek: gondjaim árjai

A síron innen s túl elözönlenek.

Nincs ami megnyugasszon engem,

Nincs sem ezen, sem egyéb világon.

De hát hová most? Halni vagy élni? Hah!

Ott nincs remény, itt nincs nyugalom: hová?

Ég, föld, hová most? békeszállást

Melyitek ád nehezült fejemnek?

Isten, - de e szó mért remeg ajkamon?

Isten, te mondd meg, haljak-e, éljek-e?

El, el tovább! nincs semmi mentség:

Ronts le nagy ég, anyaföld temess el!