A BÚS KOVÁCS

Ó, mondjátok meg, hol van a helyem?

Én kerestem, de sehol nem lelem.

Az ég s a föld közt lengve lebegek,

mint krízis óráján a betegek.

Szemem a messzi űrre vetem én;

sok mindent látok s mi sem az enyém.

Kovács üllőjén cseng a kalapács:

a keze véres, de a dala más!...

Vérnek kell folyni s törjön meg az arc,

ha tisztán csengő hangokat akarsz.

S a test minden izomját láz veri.

míg lelkünk tiszta hanggal gyűl teli.

Az üllő mellé álljak: bús kovács?

Hogy messzi zengjen a kopácsolás?

Hogy jól múljanak nyarak és telek:

a vasat verjem addig, míg meleg?...

... Az én vasam kihűlt már és kemény.

És nincs már új tűz, nincs már új remény.

Karom ütésre görbül s pőrölyöm

a hideg vason porrá őrölöm.