A cimbalmos

,Nem is rendes országút ez,

Csak oly bitang, ordináré;

Nem is urak járnak erre.

Sohse akad itt jó fáré.

Bolond-épitette csárda

Csak kacsingat jobbra, balra;

Hogy a bagoly rugná széjjel -

Hej, itt az is éhen halna.

Oda, rajkó, porzik az út!

Jön a vendég, a gavallér.

Pöng a sarkantyúja még ma,

A zsebemben meg a tallér.

Gyomrocskádra ünnep virrad,

Nossz’ elejbe, csak elejbe -’

“Devla - dádé - forgószél az,

Vén boszorkány táncol benne!”

,Ki te Bodri, mért hizlallak?

Ha eb lettél, ugass hát már!

Ne sírj, purdé, jön a balek.

Csakhogy még most amodább jár.

Csahintja már Bodri is, ládd!

Hol a verőm - ugorj fattya!’

“Devla - Bodri éd’s anyámat

Vagy elmult torát siratja...”

,Haj, de gyalázatos élet!’

Zokogják a sovány húrok;

Eb nem ugat, kocsi nem zörg,

Nagy az étvágy, szintugy kurjog...

Bodri vonít, a rajkó sír.

Hogy az éneket ne hallja,

Veri a húrt, ráfülelve -

“Hej Nagyida, veszett vajda!”

Ideje múl délebédnek,

Fellegek közé dől a nap

Förgeteg gyűl, menkő, zápor

Útmellékről egy koldúst hajt.

Huszast vált be a csárdásnál,

Dáde szeme villámlik rajt -

Szól azután a cimbalom,

Ameddig a huszasban tart.