A csalfa szivnek megvetése

Hasztalan mászkálsz lábomnál,

Esmérem már szivedet:

Nincs helyed buzgóságomnál,

Mert megszegted hitedet.

Menny annak nyögni ölében,

Kinek leltél szerelmében

Édesb kellemetességet,

Mint nálam gyönyörüséget.

Nem bizom szinre magamat

Ezután, ha szeretek;

Láng gerjessze fel lángomat,

Külömben nem éghetek.

Még kék szemeknek sem hiszek,

Sem szóknak, mellyek, mint vizek,

Kedvesek, mig csergedeznek,

S a lehellettel enyésznek.

Legalább e hasznát vettem

Megcsalt szeretetemnek;

Noha többet érdemlettem, -

De ez elég szivemnek.

Te pedig, ha jut eszedben,

Melly nemtelen vagy szivedben,

Pirulj, s felejts el engemet. -

Háláld evvel hivségemet.