A CSAPAT

A dombon két gyerek tornyot rakott magosra a szép, puha sárból,

Összedugták a homlokukat, nézték, fejük között elnyúlva jött föl a nap,

Lassan gurult föl a fatörzsön, vonta a csapatot arrafelé -

Legelől a jóhúsú ifjak, kacagnak és két teli marokkal füvet nyujtanak föl az égnek,

Meg a lányok, lányok - bő harmat gördül domború melleteken,

Cseresnye van a hajatokban, szaladtok és kezetekben lobog a szallag!

Odadőltök a magos fának, vártok lihegve társaitokra,

Akik komolyan lépdelnek mögöttetek, lenéznek és úgy mosolyognak -

Erősek is a férfiak, vállukon jólcsinált csákány,

Hegye úgy mozog, mint az inga, lépésre mozdul, figyelik jól az aggastyánok

S közben-közben leülnek a nagy fehér kövekre, azok meg csöndben fölemelkednek,

Szállnak lassan előre, mig ezüst fejük is rájahajtják,

Aztán jönnek a friss halottak, átlátszók ők még, mint az ablak,

Alvó fehér hal lebeg a törzsük közepén -

Utánuk már a régebbiek, szép testükből nagy darabokat vetnek a bokrok alá

S a csontvázasok kitárt karjukkal, piros madarak röpültek arra,

Énekelnek a karcsú széllel, mely a port magosba dobja,

Rajta átcsillognak zuhogó

És frissen fakadt nagy, tömör vizek.