A CSAPLÁRNÉ A BETYÁRT SZERETTE...

A csaplárné a betyárt szerette,

De a betyár őtet nem szerette.

Csaplárnénak örökbevett lyánya

Volt a betyár egész boldogsága.

A csaplárné ezt megirigyelte,

Irígységből a leányt elverte,

Elverte a háztól a világba;

Pedig ott kinn tél, fagy volt javába’.

A szegény lyány ment egy kis darabot,

Aztán leűlt, űltében megfagyott.

Esett ez a betyárnak tudtára,

S csaplárnénak lett kínos halála.

Betyár ezért hóhérkézre kerűlt,

De nem bánta ő, még inkább örűlt;

Mert mióta a lyányt elvesztette:

Pipa dohányt sem ért az élete.