A csavargó

Künn jár a fagyba’, télbe’, hóba’:

Csak Isten a megmondhatója,

Mit gondol, érez.

Rongyos, zilált, embernek árnya,

Röpülne, - hogyha volna szárnya

A röpüléshez.

Olyan törődött, majd leszédül,

A szél facsar könyet szemébül,

Nem a bubánat.

Az úr, kinek féltett a bőre,

Jó messziről kitér előle,

Mert hátha támad?...

Sehol egy pad, hová leüljön,

Sehol egy kő, hová ledüljön,

Csak hó, kavargó.

Szél ostorával szembe’, hátba’,

Egy utczából ki, be a másba

Megy a csavargó.

De csitt, mi ez!... Templomhoz ére;

Kihangzik ünneplő zenéje

Az éjszakába.

Ide a tolvaj is beléphet:

Ez itt a csüggedők, szegények

Vigasztalása.

Kik nem könyörgenek hiában,

Karmantyusan, prémes kabátban

Szorongnak itten.

Mint jól alusznak, semmi kétség;

Mosoly leng ajkukon s egészség

Ül szemeikben.

Im’ a csavargó is belépett.

Mint altató dal zsong az ének

A hívek ajkán.

Hol az oltárhoz visz a lépcső,

Némán lerogy, fejét a végső

Álomra hajtván.