A csavargó dala

Az apámat én sohase láttam,

Lenn pihent már a nagy, nyirkos ágyban,

Mikor engem penészes odúban

Édesanyám ringatott a búban.

Napsugarat én sohase láttam,

Füstös az ég abban az utcában,

Ahol én, mint lápvirág fakadtam

Kora nászban, kései bánatban.

Nem hallottam én altató nótát,

Nekem a dalt a gyárak dúdolták.

Egy pajtásom volt csupán, az álom,

De már ezt is csak a végsőt várom!

Az apámtól nem kell szégyenelnem,

Hogy csavargó, semmiházi lettem.

Szegény, ő is ágról szakadt, mint én,

Ő is olyan szomorú volt szintén!

Most próbálom a dalt és a mámor

Elvisz néha e rongyos világból

S szívemből majd, ha befed az árok,

Nyílnak a nagy, sápadt lápvirágok!