A csemetefa éneke

Ti szálló lepkék, döngicsélő méhek,

Ha erre sétál, vegyétek körül!

Hiszen tudjátok: mennyire örül,

Ha lágy zsongással tavaszról meséltek...

...Szemében ifjú, tiszta öröm ül,

Haja fehér, de szíve még fehérebb,

Ha rút-gorombán bántja is az élet,

Ő mindig szeret, mindig könyörül.

Minden örömet tőle kaptam kölcsön;

Övé legyen majd izletes gyümölcsöm,

Virágomat az Ő fejére hintsem:

Hűsen legyezve, árnyékkal kínálva,

Sátorom legyen leghívebb tanyája! –

Jóságos ember, – áldja meg az Isten!