A csengetyűsfiú

Minden reggeli látomásból

szemem mögött dal erjed, érik

mint nyílt hordóban aromás bor.

Ázik az utca friss aranyban

reggeli csengő csengi végig:

ezüst hal az arany folyamban.

Ó, reggel, gyermek, gyönyörűség!

kertek falán át egy karaj lomb

tán a csengő szavára hajlong

ó, szent reggeli csengetyűsség!

a kapu árnya aranyat vág.

Gyenge a nap, szelíd az árnyék

s a lombok zöldje halovány még

kacag a csengő tiszta zajjal

s nyíló kapukból friss leányok

csengetnek vissza víg kacajjal.

Nyíló kapukba mind kiállnak

sorfalat állva mint királynak

hónuk alatt egy kicsi teknő:

hódolni drága adományok

(drága nap aranyozza reggel)

s a csengő egyre közelebb jő

a nagy csengő a kis gyerekkel

s mögötte súlyosan döbög

a méltóságos nagy szekér

rejtelmes szürke födelekkel

a verőfényes távol utcán

s megáll, ha egy kapúig ér.

S az egyik leány közeleg,

feszíti mellét, nyújtja karját;

s nyílnak az ajtós födelek,

melyek a tág kocsit takarják.

Úgy tartja, nyújtja válla, karja

az adományt, a drága ládát

mint antik urnát régi szobrok;

s amint a vak szekérbe önti

ezüstből látsz fellengni fodrot

a por gyémántját, füst ezüstjét,

szent áldozatnak ritka füstjét

nap felé szállni a szekérből.

Ó, mit nekem hogy a szemétből!

Isten szemében nincs szemét:

fürtödnek, melyből borod erjed,

ne hányjad el rohadt szemét:

attól édesebb lesz a bor.

Inkább gyönyörködve figyeljed,

hogy napban gyémánt lesz a por

s hallgasd a szemetes-zenét

amint utcádon csengve terjed.