A csönd felé

By Gyula Juhász

Lakásom lesz a hetedik magány,

A halál felé nyílik ablaka.

Kertjében csak emlékek teremnek

S lakója csak a lelkem lesz maga.

Kertjében örök emlékek teremnek,

Nem érnek mérges vágyak már oda,

Csak remény nélkül tüskétlen az élet,

Ne várj csodát, az élet a csoda!

Csak vágyak nélkül tüskétlen az élet,

Csak népek nélkül népes a magány.

A csönd elfojtott igéktől beszédes,

A föld csak ölelő ölén anyám...

A csönd csak megölt igéktől beszédes,

Ne mondd ki a szót és ím megleled.

Hagyd magára e látszatos világot

És maga a világ lesz majd veled!