A csüggedetlen

Kérditek őt ti hidegen, bölcsen:

Vak hite itt még mi jót vár?

Mit prédikál itt szépről, igazról?

Nem minekünk való az már!

Mit eped itt nagy s nemes után még,

Aholott már csak “hasznos” van.

És a tömegek kicsinye, nagyja

Aranyat kér a templomban.

Kishitűek! a kárhozat és üdv

Itt csak a napnak nyugtán jön,

S a nagyok napja, nem rövid élet

Napja, letűnő a földön.

Hulljon a romlás kéntüzesője;

Mint Sodomát, temessen el;

S a kiégett hit, szeretet hamva

Legyen a tartós szemfödel.

Múlnak az évek, és ha fölötte

Összeomolva már a föld:

És a mező s bérc röpke patakja

Énekeire új dalt költ:

Jön az utókor jobb fia, népe,

S mint a jelen ős Pompéjit,

Rendre kiásván tetemeinket,

Nézi az arcok betűit.

Csüggeteg, undok törpe tetemboly

Sírja alatt ott lel föl majd

Irmagul egyet, aki szilárdul

Állva és hittel bátran halt.

És kezei közt látva a zászlót,

Mit kitagad most e rút kor,

Majd az ezernyi szolgatetem közt

Lesz a jelenből egy - szobor!