A debreceni első kalendáriomba, melyből az időjövendölés kimaradt

Szép idő lessz-é vagy homályos hólnap?

Nem nagy országban, de csak egy megyében:

Ily kevésről is nyomosan felelni

Senkise tudna.

Hát az esztendő lefolyása millyen

Változásokkal fog előhaladni?

Mely’k hazug lélek meri azt előre

Sorba leírni?

A boszorkány, a levegői sárkány,

Tátos és tündér, kik az ostobáknak,

A setétbenn űlt babonás világban,

Bábjai vóltak,

Szent hevétől a szabad értelemnek

Mind elolvadtak, valamint az ablak

Zúzmarázból egy hideg éjtszakán nőtt

Cifra virági.

Óh, dicső nemzet! Te! ki hajdanában,

A vitéz korbann, egekig ragyogtál,

A világosság kiderült korában

Éjbe maradnál?

Nem! dehát tőlünk ne reménylj, ne kívánj

Sem csudát, sem hogy kikoholt időkkel

Mégse szűnjünk meg csalogatni a még

Gyenge hitűket.

A nap és hold s a nagy üregbe forgó

Csillagok közzűl bizonyos, hogy egy is

A teremtőtől kiszabott határát

Át nem ugordja.

Hogy tehát a tél, tavasz, a meleg nyár

És az ősz mely’k nap jön elő, s mikor lesz

Hóld világának bizonyos negyedként

Fogyta, telése,

Mint fogyatkoznak meg a hóld vagy a nap

És mikor pontban - ki lehet tanúlni

Rendes útjokból. De mivel nem értünk

Így az időhöz:

Végyük el használt mai jó napunknak,

Holnapunk gondját az egekre bízván,

Várjuk el vígan; de azért kezünket

Öszve ne dugjuk!

Társaságunknak ne legyünk heréi,

És ne kívánjuk, hogy elénkbe szórja

Nem velünk együtt keresett vagyonját

A takarékos.

Munka, gondosság! ezek, amik által

Várhatunk vídám napokat napunkra;

S nem szorúlunk a panaszos kenyérért

Más küszöbéhez.