A debreceni kalendáriom második kiadása eleibe

Lám, nem igaz, hogy ama tehetetlen gyermeki korból

Felserdült virgonc ifjú ne szeretne leszállni

Vázparipájáról, mellyen csak az ostoba dajka

Húzavonása szerént, de nem önkénnyére lovaglott.

Míg vad pusztákon szilajon bolygottak atyáink,

Jó lehetett nekik a tátorján s kákagyökér is;

Már ma pedig, mikor a gyomor és száj íze szelídebb,

Búzakenyér hellyett ki bolond óhajtana makkot?

Lépcsőn lépeget e nemesebb célokra teremtett

Állat, az oktalanok közzűl, nagy hívatalához

Illő pólca felé. Míg lelke burokba szorongott,

Holmi szerencse- s időmondók félisteni voltak.

A szomorú telet a tavasz elseperé, s ihol a nyár

Érleli már itt-ott jelesebb növevénnye gyümölcsét.

Szűnjetek hát, óh kertmivelők, az időre kiomlott

Értelmek gyökerét a tél babonáiba fagylalt

Jéggel rakni körűl. Zsendűl a józan okosság!

Ami csak árnyékoz, takarítgassátok előle!