A délután...

A délután, mint az üvegpohár,

amelybe semmi sincs, csak zúg rekedten.

Bús életem, te fájó és kopár,

mi lett veled, miért úgy verekedtem?

A fecske elszállt, késő őszre jár,

csak távíródrót feketél felettem,

s estére kelve köd van, csúnya sár.

Nincs több dalom és könnyem, berekedtem.

Most lenne ideje a víg szüretnek,

és téged a múlás fájdalma lep meg,

hogy egyet alszol s mindjárt itt a tél.

Lankadt lelkedre csüggedés alél,

és búcsúzkodón félálomba hallod,

hogy zengenek a messze-messze halmok.