A DÉVAVÁNYAI JUHBEHAJTÁS

Híres volt a hajdan korban

a „kunsági nagy ártány.”

Szinte ezzel állt egy sorban,

a „csökmői nagy sárkány”,

Melyet mint a pisztolyokat,

Tokjában akként tartogat

Csökmő régen titokban.

De a „ványai juhhajtás”

Alább egyiknél sem áll,

Sőt mind három kaland egymás

Karját fogva átal száll

Jövőn, jelenen, multakon.

Ördög-pillangó szárnyakon,

A hírnév csarnokába.

Míg hát én most e hőstettnek

Velejét eldúdolom -

Ugy hiszem, akik szeretnek,

Végig hallgatják dalom.

Legalább, ha más órában

Rá nem érnek, a budában

Lesz mit olvasgatniok.

Mint egyszer a debreceni

Béka a kocsonyából,

Vagy pedig a mesebeli

Pap hajdan a varsából,

Akként pislog Déva-Ványa

Mocsárja és ingoványa

Közül fel a nagy égre. -

Hajdan benne kontyos Tarok

Sokszor dévánkozának

Azért hívják a magyarok

Ma is Déva-Ványának.

Neve tehát nagyon régi,

Nem mint sok kárpátvidéki

Iczky-viczky magyarnak.

Most magyarul dévánkoznak

Ványa törvény-házanál,

És ha ma egy törvényt hoznak

Fél napig se vigeál. -

Így van a magyar hazában,

Mindenféle [Sedriá]ban;

Minden országgyűlésen. -

Sokáig tartott volt a tor,

Este a faluháznál

Csúszott a jó gyomai bor,

Tele volt tyúkkal sok tál,

Melyeket a kis birákok

Ezer szitok s asszonyátok

Között szedtek rakásra.

Azért a bíró sokáig

Elnyujtotta bocskorát,

S körülbelül nyolc óráig

Aludta a mámorát.

Még most sem nyitná csipását,

Ha mező-csősz az alvását

Meg nem háborítaná. -

Miska csősz kutya-lötyögve

Betoppan a szobába,

S így üdvözöli röhögve,

Biráját hamarjában:

„Isten jó nap’ bíró bátya!

Veszettadtát, hát nem látja

Hasára sütött a nap?!”

Két öklével kitörüli

Bíró uram a szemét,

Hákog, torkát köszörüli,

Lapos pillantatot vét

A csőszre és - a kancsóra,

És rá kiált az anyjokra:

„Hozzad már a meleg bort”.

A meleg bor jó előre

Padka szélén pezsgett már,

Szine sámpány, íze lőre,

Félig hányva borssal bár. -

Ebből hatalmas kortyokat

Bíró uram lekortyogtat

Mámor üzése végett. -

Mikor már ujra kurázsit

Ivott volna magának,

Előbb egy hatalmast ásít -

- A macskák elfutának. -

Megijedvén nagy torkától,

Kérdezi csősz sógorától:

Mi járatban jött hozzá?

„Sógor uram - így kezdi rá

Miska csősz a beszédet -

Temérdek juh elborít -

Szinte az egész rétet.

Tűt se tudnánk leejteni,

Úgy teli van az itteni

Egész rétség birkával. -

Túrkeviek, úgy gondolom,

Szép fehérek, mint a hó.

Bezzeg lenne lakodalom,

- Rajta hé, koma, bíró!

Ha be lehetne hajtani,

És nem hagynánk kiváltani

Egy-egy forinton alól.”

Így a csősz. - A bíró fejét

Főzé nagy, szép gondolat.

Tudós képpel néz szerteszét

Makog a ködmön alatt.

Körmét rágja, fülét vájja,

Végre ő is kitalálja, -

Mit elmondott már a csősz.

„Nem ugy koma! a kend paraszt

Esze azt fel nem éri!

Tanitsa kend csak a kuvaszt,

Amely kendet kiséri.

Esze csak a birónak van,

Ő ért, ítél másnál jobban,

Azért nagyobb a füle. -

Hogy kendtek mind sült bolondok,

Az kendtek szerencséje,

Hanem amit én most mondok

Az a dolog bibéje:

Be fogjuk őket hajtani,

Nem engedjük kiváltani,

Egy-egy forinton alól.”

Azzal a helység házához

Szokás szerint felsétál,

És a falu zsidajához

Pálinkáért persequál.

Meghagyja a kisbirónak,

Hogy hozza el a zsidónak

Gugyiját mind egy cseppig:

Mert - ugy mond - ma gyűlés lészen,

Nagy dolgok tractáltatnak,

S úgy nem fog mulni az észen,

Ha eleget ihatnak.

Hangos torok és nagy lárma

Nélkül gyülés ugyis márma

Csak a halak közt esik.

Volt is elég papramorgó

Izsák zsidó boltjában,

Pártot ütne száz kóborgó Kostának a gyomrában.

Átadja a kisbírónak,

Hogy a congregátionak

Lelket öntsön torkába.

Azzal: hat meg nyolc: harmincegy

Bölcsen felkalkulálja,

A számadás majd vígan megy,

Senki nem kritizálja.

És midőn már asztalon van

A keresztelt törkő szesz,

Lót-fut az ármás legottan:

Tíz órakor gyűlés lesz.

Akinek csak nagy a szája,

Mind elmenjenek hozzája,

Azok szólnak igazán.

Már a nagyfejűek gyülnek,

A korsókat megkezdik,

A jövő harchoz készülnek,

A kortyokat eresztik.

Bárki, mit mer allegálni,

Ők fognak contradicálni,

Meghatárzott szándékuk.

Mert csak ugy lesznek okosok,

Ha civakodni fognak,

Nem pedig mint az inasok

Mások után cammognak.

Hogy azt beszéli sok bohó:

Piros a vér, fehér a hó

Nem hiszik ők csak puffra.

Különböző véleménye

És célja mindeniknek,

Különböző érzeménye,

De gonosz mindegyiknek,

Mindenki önhasznát lesi,

Bár a hon javát keresi

Stentori orditása.

A „kupak” is egy corpusban

A padokon pipázik,

Mindenik otthon a jusban,

Csak diploma hibázik.

- - - - - - ülhetnek,

E bocskoros testületnek

Csak csizma tisztitói.

Kiváltképpen az uzusnak

Nálok tudománya nagy,

Amely fontjából a husnak

Tizenhat latot kihagy.

És ez így megyen rendesen,

Hogy a mészáros élhessen

S mellette a biró is.

A tolvajt büntetni nálok

Rég kiment a divatból,

Hogy ha bünöst megcitálok,

A tanács engem piszkol.

Ab invizis idegennek

Kell lenni istentelennek,

A honi mind ártatlan.

A szegényebb fél per után

Secundum usum nem nyér,

Gazember a név azután

Ha szűkön megy a kenyér.

Úgy erős a végrendelet:

Ha a joggal biró felet

Egészen kirekeszti.

Hát a köztár és a közkincs

Dolga mely jó lábon áll?

Mert ahol egy kan poltra sincs,

Török ágyú sem talál.

Azért a félvékás zsebek,

Hogy a közjót őrző ebek

Osztozzanak a koncon.

Ez a kupak ez a község

Összegyűle végtére,

Recsegett a fenyőfaszék,

Hullott a fal fehére,

Mert voltak sok faldörzsölők,

Akik azt sem tudták, hogy ők

Mi ellen kurjogatnak.

Végre a bíró felállott,

Pápaszemét feltette,

Az egymás hátára mászott

Népet csendre intette.

De nem akart hallgatni a

Kemencén a galéria,

Ököllel contradicált.

Félórai szedte-vette

Után lőn egy kevés csend,

És az elnök igy kezdette

El beszédét, mint a rend

Félig-meddig helyre állott,

A por vastagon rá szállott

A birákok bajszára:

„Az érdemes közönséget

Össze azért gyüjtöttük,

Mivel, hogy pedig evégett

Most a gyülést hirdettük,

Ámbár egy szerencsés fátom

Fenyeget minket, mert látom,

Mely is annál fogva ez:

Miska a határnak csősze,

Ma házamba ügetett,

Lihegni is alig tudott

Szegény ugy megsietett”

Ekkor félbe szakasztották

Nehányan, kik kiáltották:

„Nem hagyjuk mindhalálig!”

„Halljuk! Halljuk!”... „Hát osztéglan:

Miska elő azt adta,

Hogy a rét elborítva van

Juhval, - ő sem tagadja.

Ámbár tessék inquirálni,

Azt fogja ő fateálni

Letett hite után is.

De hogy tehát el ne térjünk

A dologtól más felé,

A sok szóban véget érjünk,

Csak könyököljünk belé,

Tanácskozzunk józan fővel

Hogy azt ne mondják idővel:

Bolond volt a hajdankor.

Hogy ha pedig a juhokat

Most be tudnók hajtani,

Majd nem engednők azokat

Olcsóért kiváltani.

Dixi, buksi, szóljon már más,

Van kisbíró, hetes, ármás

Brachium a juhokra.”

Ha százezer kan ördögnek

Ordit kénköves szája,

Bugnak, huhognak, röhögnek,

Kinek mi a nótája,

Ha millió cigány gyermek

Verekszik s a farkasvermek

Alján száz farkas üvölt:

Mindezek szunyogdongások,

Beteg légy áriája,

A lármához, melyet a sok

Okosnak ordit szája.

Száz is csak azért rekedett

El, mert már fenn dicsekedett:

„Én torkolom le őket!”

Végre egy a kolomposok

Közül megköpi markát,

És ekként szakasztja a sok

Civakodásnak farkát:

„Mind jó - be fogjuk hajtani,

Úgy se győzzük már tartani

A belső embereket.

De érdemes communitás;

Még egy nehézség vagyon

Mely - akárhogy ítéljen más,

Szívemen fekszik nagyon.

Ha a kárttevő juh: birka,

Kár volna az irka-firka

A porotokolumba’.

Mert mióta existálnak

Déva-Ványa rétjei,

A birkának mindhalálig

Vagyunk ellenségei.

Nincs szükségünk a birkára,

Inkább a községnek kára

Százezerekre menjen.”

„Maradjunk a régi mellett”

- Mindnyájan felzudulnak, -

Ők a Svábországba ellett

Birkára nem szorulnak,

Ha magyar juhok volnának,

Érettük jó pénzt kapnának,

De így, usus ellen van.

Ekkor egy, kinek fülénél

Volt a falu pennája,

- Eddig még csak az itcénél

Foglalkozott a szája, -

Hatalmas ékesszólással

Így szólítja az egymással

Adtázodó rendeket:

„Urak! a legum spiritus

Soha sem ellenezte,

Hogy ha van egy kis pirítus,

Háj ne legyen mellette.

Annálfogva consequenter,

Mikor nem plenus a venter,

Non est contra dicendum.

Legyen bár az birka, de hisz

Az semmi baj nem lészen,

Hisz ez a diák szó: ovis

Szintugy birkát is tészen.

Már pedig oves et boves

Az ebanyája, ha kárt tesz:

Impellere opus est.

Annál fogva allegálom

Hogy szükség behajtani,

Én a pénzt percipiálom

Ha ki fogják váltani.

Most pedig igyunk előre

Dictum, factum a juhbőrre:

Quod erat demonstrandum.”

„Helyes, helyes a quod erat,

Amellett kell maradnunk,

Nótáros uram a vivát,

Szavát meg kell fogadnunk.

Mert annyi diákszó között

Lehetetlen, hogy négy vagy öt

Igazmondás ne légyen.”

Azzal a kalendárjomot

A jegyző elővette

És az egész decrétumot

Híven bele jegyezte,

Mely az azon lapon levő

Több sorokkal eképpen jő,

Szépen összehangzásban:

„Nona Április: égzengés,

Decima: két véka zab,

Octava Maji: földrengés,

Vigesima: két új csap,

Quinta Junii: új patkó

Jött a kovácstól, mert a ló

Nem járhatott a jégen.

Sexta Julii: Közgyűlés

A birkahajtás végett,

Mely dologban az a végzés,

Protoculált rendelet:

Hogy a falu minden csősze

És ármása hajtsa össze

A juhot egy akolba.

Azután birák uramék

A helységnek határán;

A csárdánál várjanak még

Begyül a canga s bárány.

Ha mindent végre hajtanak,

Majd jó áldomást igyanak:

Sic est deliberatum”.

Már a helységnek lovait

Csapja a kender-ostor,

Már a fülesek torkait

Mossa a gyomai bor,

Melyet bőven ád a csárda,

Miglen a falusi gárda.

A juhokat hajhássza.

Fegyverkeznek nagy botokkal,

Köpdösik a markukat,

Lándzsákkal és fustélyokkal

Felkészítik magukat.

Tüzes vérüknek forgása

Úgy, hogy megfőne a kása

A szivöknek gödrében.

Kurjogatnak örömükben,

Készitik a torukat,

Bízva nagy vitézségükben

Hányják-vetik magukat.

Megvivnának a sárkánnyal,

Törökkel, krimi tatárral,

Oly nagy a kurázsijok.

Hány darabot sikkasszon el,

Ki-ki titkon, - számlálják

A terhet, ha emelni kell,

Majd a tanácsra tolják:

Úgy is elég a helységnek

Kincse, a szegény községnek

Is kell nyerni valamit.

Már messziről fehérelik

A rétről a birka-nyáj,

Már örömhangokkal telik

Két pofára minden száj.

Vége-hossza száma nincsen,

A’ lesz a baj, hogy a kincsen

Nem győznek megosztozni.

Tehát tüstént egy kisbirót,

A csárdába küldenek,

Hogy a bírák vagy húsz hajtót

Melléjök rendeljenek.

És várják jó uzsonnára,

Mert a birkák váltságára,

Hónapszámra ihatnak.

Felvidámul minden torok

E hirre a csárdában,

Felverve a hordó borok

Zöld sátor árnyékában.

Nádcsövekkel körül állják,

Szüntelenül szivdogálják,

Mint a vért a pióca.

Némelyek hasas szilkéket

Fülön csipvén kétfelől,

A telhetetlen gégéket

Keresztelgetik belől.

Száraz spongyia-gyomruknak

Szövetén át szivárognak

Az itcék minduntalan.

Tejes csupor, zsíros csupor,

Most mind forgásban vannak,

Melyek közűl egyet is bor

Nélkül lenni nem hagynak.

Minduntalan foly a lőre,

Hogy végre a borstörőre

Szintugy rá kerül a sor.

Van, ki ily apró csónakkal

Ekkép vesződni restel,

Düjjedt szemmel, hosszu nyakkal

Csebres dézsát ragad fel.

Mutogatja vitézségét,

Üres gyomrot és oly gégét,

Mely babért érdemelne.

Hullanak a tüzes harcon

Sokan a gyávák közül,

Ki hanyatt fekszik, ki arcon

Ki meg olyan helyen ül,

Honnan, ha mindjárt kimászna.

Röfögéssel rálármázna

Az egész gyülekezet.

Sok amugy Nóé módjára,

Oldott gatyával fekszik,

Vagy mászkál béka módjára

És hiába törekszik

Mégegyszer lábára állni,

Nincs mód benne mást csinálni,

Mint heverni a porban.

Sok már csak a port dagasztja

A két első talpával,

S a pofájához ragasztja

A tésztát, mit rókával

Megáztatott, mint záporral,

És most fülével-orrával

Mézes bábnak cifrázza.

De ki tudná elbeszélni

Az itten történteket.

Máshol is lehet találni

Ottan-ottan ilyeket.

S éppen ezért hajtja búra

Fejét a Priznic-kúra,

Hogy íly bendők léteznek.

Annyit mégis mond az írás,

Hogy legjobban ittanak,

Akik a jelen juhhajtás

Ellenére szóltanak.

Kiknek ott legnagyobb szája

Volt, itt is az praetendálja

A püspökfalatokat.

Míg a dolognak folyása

Ekként áll a csárdában,

A juhoknak behajtása

Készül lenni munkában.

Mindenfelé elszéledni

A rétséget körül venni

Ez lesz hadi fortélyuk.

„Hü! Hej! - mind rá kiáltanak,

Amint jó közel jutnak,

De egyszerre megállanak;

Szuszogni alig tudnak!

Azt gondolják - boszorkányok

Mind a juhok, mind bárányok,

S tenyérnyi szemet vetnek,

Mert az egész nyáj egyszerre

Nagy zúgással felreppen,

Száma rá megy sok ezerre,

Most a légben odafenn.

Darvak, vadludak, gődények,

Velük a megcsalt remények

Elröpültek világra.

Úgy van, kócsagok és darvak,

Vadlud és gődénysereg

Volt a nyáj és most már a vak

Hajtók búsan térnek meg.

Elbeszélik hosszú orral,

Felsülésüket a borral

Pácolt előljáróknak.

Ki szerencsétlenebb náluk

Mióta az eb csahol?

Bezzeg leesett az álluk.

Bujnak a lóca alól:

Búsan pislognak egymásra,

A csárdai számadásra: -

Kocsonyává lesz lelkük.

De nincs más mód mint fizetni,

A dorbézolás árát...

Ki kell a falura vetni,

Hadd fizesse a kárát!

Ezt pediglen krónikába

A florenc istóriába,

Emlékül bejegyezni.

Melyet én, hogy minapában,

Ottan kezembe vettem,

Amint annak véglapjában

A piszokbol érthettem:

Akként az egész juhhajtást

Eldúdoltam, mert addig mást

Nem tudtam mit csinálni.