A FA

Ó, nézd a furcsa, ferde fát,

Mint hajlik a patakon át,

Ó, lehet-e, hogy ne szeresd,

Hogy benne társad ne keresd?

Már ága között az arany napot

Nem tartja, madara elhallgatott,

Virága nincs már, sem gyümölcse,

Ő mégis áll, az alkony bölcse,

Mint a tünődő, ki ily estelen

A végtelen titkába elmerül,

És testtel is szelíden arra dűl,

Amerre lelke vonja testtelen...