A FALON ÁT

Lehullt az éjnek súlyos szárnya.

Alszik a pesti bérkaszárnya.

A sok meghajszolt, fáradt lélek:

urak, nagyságák, bús cselédek.

Pihen a gond, a bú, a kétség,

ágyára nyomta a sötétség.

Ilyenkor nyújtja ezüsttálon

bő kincseit az édes álom...

Ilyenkor, végre valahára

jegygyűrű fut a lány ujjára...

Csönd... csak egy árva macska nyávog.

Én is eloltom a világot.

Tegyük holnapra el a mát!...

... Egy jaj-t hallok a falon át...