A fekete Mária

Ősi templom árnyas szögletében

Századoknak füstje és pora

Lassan lepte be s ő mély sötéten

Néz jövőbe hét tőrrel szivében:

Magyarok Asszonya.

Háború és béke váltakoztak

És jött és ment nemzetek sora,

Nyarak búzát, telek havat hoztak,

Ő csak nézett, a Fiát karolva:

Magyarok Asszonya.

Hű zarándok messze, messze tájról,

A lábain országút pora,

Vigaszt várva hozzájött s a távol

Múltakból gyászt s jó reményt világol

Magyarok Asszonya.

S jöttem én is, e szomorú öltő

Bús magyarja, hű zarándoka,

Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:

E dalt hozom, mint könnyét a felhő,

Te feketén is vigaszt derengő

Magyarok Asszonya!