A FEKETE NŐ

Kis szőke lányok könnyű libbenésén

s törékeny ajkán én már túl vagyok.

Hadd táncoljanak éltük tompa késén.

Más játékszer kell és más temető.

Az én hajasbabám és esti ékem

a nagy árnyékú, telt, fekete nő,

aki, ha álmos délutánokon

az uccán jő, vagy ül setét szobákban,

oly néma, mint egy gyászoló rokon.

És bő ruhája van és borús melle

s mint gigászi szökőkút, milljó csöppjét,

teste bús üdvét felém úgy lövellje.

Ó, fekete nő! Ó, fekete angyal!

Ki széles szárnyaidba rejtesz el:

ím, üdvözöllek fáradt szívvel s aggyal,

mint karcos rumtól részeg tengerész,

ki indigóval és drága gyapottal

rakottan jő és partraszállni kész.

S az óhajtott, a híves szárazföldön

csak körülnéz és bambán elterül,

a kincsektől és mámortól üvöltőn...

Fekete nő: indigóm és gyapotom vagy te nékem!

és teli melled az én telt hajóm!

és tested bús csodája: részegségem!