A feléledt pásztor [1]

Ott, hol a patakocska nyájas habjaival csereg,

Laurám a csendes vőlgyben a violák közt szendereg.

Nyílt szájacskája csókolja a szűz liliomokat,

Szedd fel azokat

A szép csókokat,

Szedd fel, csendes szellet,

S lengvén Laurám mellett,

Súgd meg néki, hogy szám végsőt most lehellett.

Haldokló pásztor, állj meg! tartóztasd szádon lelkedet;

Tartóztasd, az enyim is csak a tiedtől éledett.

Én aludtam, s bágyadt hergésed szomorú szele,

Halállal tele,

Itt nyögdécsele,

Ámor rá felűle,

Mellyemre repűle,

Felcsiklandott szívem mindjárt rád hevűle.