A felnőtt karácsony

Mit akarsz? Hová sietsz? Talán

azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz

mint gyermekjátékot rugója, visszadob

utadnak elejére ahelyett

hogy az Idő fenéktelen

gödrébe suhintana?

Karácsony csenget a szörnyű télben.

Alig hallom csengését. Sárga

arcokat látok a hóverésben

s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon

kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat

fojtja az ünnepek kalácsa.

Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb

s elérhetetlen éden-álma hogy

enni legyen kinek-kinek

elég! nézz a gonosz nyájra mely

naiv báránykora multán

nem vél többé magáról semmi jót.

Nem kell neki szalag és csengő.

A gyermek megnőtt s szép játékjait

elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez!

A szív hideg és kemény mint a föld.

Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk.

Nézd a bedugult időt s hazug tereket:

a földet mely a sírok rothadását

s csontok pőreségét takarja,

s az eget, a Mennyek csillagos

homlokzatát, a kivilágított

Potemkin-frontot, mely mögött

nincsen még levegő sem...