A feltámadt Lázár litániáiból

Könyvek rohannak rám és kiabálnak:

Lapozz, lapozz,

Ezeroldalakat,

Rohanjon szemed, mint a gyorsvonat,

Pótold, pótold

Napok alatt

Az éveket, az évtizedeket,

Az ó s az új világot:

A mulasztottakat!

Látások jönnek, édesen gyötörnek,

Szünetlen kavarognak,

És könyörögnek,

És parancsolnak:

Véss a kőbe minket,

Minket, minket,

Hamar, hamar,

Megoldatlanul ne hagyd titkainkat,

Elillanni ne hagyd a ritka kincset.

Mit fogtál eddig? Csak cigányhalat.

Most jönnek a mélytengeri halak,

Aranyhalak.

És jönnek élők, jönnek emberek

S szólnak: szeress, szeress,

Hisz nem szerettél eddig sohasem,

Mindent szeress és mindenkit szeress,

Olyan édes az emberszerelem,

A minden-szerelem.

Olyan nyirkos, hűvös a sírverem.

Ott feküdtél te ki tudja, mióta,

Mit tudsz te róla

Mit tesz égni, fájni,

Ujjongani,

Örökkévaló társakra találni?

Egy kicsi népről levenni az átkot,

Vagy tartani, feltartani

Erős karral a süllyedő világot?

És jönnek a halottak,

Az én halottaim.

Mint nyírfalombja éjjel, úgy susognak:

Eljöttünk a könnyeid megkeresni,

A könnyeiddel tartozol nekünk,

Most, hogy már sírni tudsz:

Holt szempillád alól

Nem bírtak kibuggyanni.

A halott nem tud halottat siratni.

Könyvek, látások, lelkek, emberek,

Elevenek, halottak:

Az Istenért mit tegyek veletek,

Mit tegyek hamarabb,

Hogy álljak ellent,

Vagy hogy engedjek ennek a rohamnak?

Megálljatok,

Ne rohamozzatok,

Olyan gyenge vagyok.

Ki tudja, meddig feküdtem a sírban?

Csak most támadtam fel.

A semmi és az üresség után

Most perzselőn a Minden rámlehel.

Egy percre még megálljatok,

Mert különben az élet küszöbén,

A fényben és örömben

A boldogságtól összeroskadok.

S nem támaszt az Úr másodszor is fel.

Uram, aki feltámasztottál,

Le látod rajtam

A síri gyolcsokat.

Im, könyörögve kérlek,

Ne engedd, hogy elbízzam magamat,

S elkápráztasson nagy kerted, az élet.

Nagyon mélyről jövök,

Nagyon bűnös vagyok,

Nagyon tied vagyok.

Nagyon-nagyon hatalmadban vagyok.

Kis fényes porszem a sötét világon,

Kis gyertyaláng roppant karácsonyfádon -

Csak ez vagyok.

Megtapasztaltalak,

Tudom, ha akarod,

A sorssal, vagy önnön bűnös kezemmel

Kis lángomat, ahogy meggyujtottad -

Elolthatod.

Nem.

Ez még nem nyugalom.

S nem a Te békességed ez a láz.

Égig repít, és sárig lealáz,

De még nem a tied,

Nem a Te erősséged ez a láz.

Én nem tudom,

Csak Te tudod a jót.

Az örökkévalót.

Az egyesegyedül nekem-valót.

Pihentess el magadban,

S ha túlhangos vagyok:

Tedd rám a hangfogót.