A FÉLTÉKENY

Setét hajadnak árnyában nyugodtam,

S nyugalmam nem volt enyhe s békhozó:

Kegyelmed távozásán riadoztam,

Mely mint hajad lengése, változó.

Félt ennyi kincset bírni aggodalmam,

Mely osztozatlan s egynek adva jó;

De átok és bűn többre pazaroltan,

És semmivé lesz, mint az esküszó.

Iszonynak háza lett lázadt szivemből:

Kéj és gyönyör kinokká váltanak,

Hogy kárhozattal ostorozzanak.

Felrémülék irígylett nyughelyemből,

S szemedbe nézni hítt egy gondolat,

S e szemben, ah! őrangyalom mulat.