A FERGETEG ORMÁN

By Attila József

Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek.

Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok.

Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a madár se jár

A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak portengerétől

Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan villamosságot

Följebb tolom fejemről a fellegeket, de azért érzem a levegővel

Cirógatnak a tavalyi bimbók, s a lehullott levelek nyomdokai

Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek

A madarak meghalnak fölötte, szívére hull kicsi, hideg testük.

Nagyon szegény az ember,

Ha egyedül van és kedvesét szeretné harapdálni,

De úgy, hogy az őneki mégse fájjon.