A FIAM

Egyre az jár az eszembe

az est bús óráiban,

hogy elmúltam negyven éves

s kétéves múlt a fiam.

Fáradt vagyok, lankadt lélek:

negyven év, az nagy idő!

S ím, most itt terem helyettem

egy friss szív és friss tüdő.

Mintha puszta árnyék lennék,

vagy kísértet: úgy vagyok.

Szemem régi, tüzes fénye

az ő szemében ragyog.

És örülni?... mért örülnék!

Hisz az övé az öröm!

Éltem országútja szélin

a bú kövét így töröm.

Ötven évvel hogy kísérem

majd az iskolába őt?

Hetven évvel - hogyha élek -

hogy keressek néki nőt?

A térdemen - nyolcvan évvel -

hogy ringassam a fiát?

S száz évemmel hogy tudom meg,

hogy jó-e, vagy rossz diák?

.... Egyre ez jár az eszembe

s mélyen a szivembe szúr.

Mennék is már, öreg szolga.

Ő az élet. Ő az úr!...