A földgolyó dala

A végtelen űrben

Szállok tova én,

Az égi derűben

Én, a koravén.

Aeonokon át száll

Nagy, néma golyóm

És szótalan átvág

Tört csillagokon.

A végtelen égen

Robog szekerem

És vélem az élet,

Álom, szerelem.

És örömök és gyász

És gaz és igaz

És temető és nász

És vád és vigasz.

S ha elfog a szörnyű

Világunalom,

Örökös egyröptű

Görbe utamon

S a káosz ölébe

Vágyom; valami

Megcsendül a mélybe,

Párkák dalai:

„Ki tudja, e vén föld,

E bús utazó,

Világra miért jött,

Mi célra való?

Néha csodafényt ad,

Mely égre ragyog

S zengnek benne néha

Örök dallamok!

Csak szálljon remélve,

Aeonokon át

És szülje meg méhe

Mind, mind a csodát!”