A’ Frigykötés.

Ammint Laurával eggyütt ültünk

eggy nyári napnak alkonyánn,

‘s a’ nyájasságra felhevültünk

egymásnak csüggvén ajakán;

elárasztotta mellyeinket

egy édes frigynek ösztöne,

melly oldhatatlan tüzzel minket

örökre öszve öntene.

Sokáig néma sóhajtással

rajzoltuk szívünk’ titkait

‘s egymás’ szemében vídulással

nézgettük lángolásait;

még végre mellyemhez vonzottam

képére tüzvén képemet,

‘s örökre nőmnek választottam

mint ő férjének engemet.

«Ah! vajha - úgy mond - el ne hüllyön

szerelmünk, még tart életünk,

oh! bár naponkint felhevüllyön

uj édességgel bájtüzünk!»

Egymás’ jobbjába felfogadtuk,

hogy meg nem szegjük frigyünket

‘s hevében, ammint öszve adtuk,

fenntartyuk holtig szivünket.