A fügefa

Nem megmondottam-e néked, hogy higyj,

S meglátod dicsőségét az Atyának?

Higyjek... De ép ez lenne a csoda,

Elindulása minden más csodának.

Ha egyszer megtelnék a kebelem -

Úgy lenne tele, ahogy most üres -

S leborulván, kőhöz sujtva fejem,

Nemcsak szám szólná: Uram, meg ne vess!

Higyjek... - de ha hiába akarom!

Ha nincs bennem, honnan vegyek hitet?

Pedig ez a Te alfád s omegád,

Egyetlen és örök feltételed.

Kinyitnám Neked minden kapumat -

De ha merevek s makacsok a zárak!

Teremts bennem, teremts bennem hitet,

Ha Teremtője Te vagy a világnak!!

Tedd, hogy lerogyjak eszméletlenül

S új eszmélettel virradjak fel reggel -

Le ne peregjen rólam harmatod,

S bár egy rögöt mozdítsak meg hitemmel!

Állok, fügefa, gyümölcstelenül,

De gyümölcstelenségem férge rág -

Te jössz, szigorún int szemöldököd

S megátkozod a tehetetlen fát.

Mivel eddig nem termett jó gyümölcsöt,

Ne is teremjen többé már soha -

Átkod előtt is átkozott volt régen -

S tehetett-e róla a fügefa??!