A FÜST

Keményderékú gyárbörtön dús füstje

Nagy kedvvel száll a piszkos égre föl.

Szemében százszám szikra tündököl

S haját borítja sóhajok ezüstje.

Szelíden símul barna bús ökölre

S a szívből ellop könnyet, bánatot,

Kilop a szívből könnyet, bánatot,

De ha akarná, csípne, marna, ölne.

Ráomlik a gyár szürke gyászfalára,

Fátyolt terít az izzadt munkásvállra

S amíg a sok gép zúgva zakatol,

Sötéten, büszkén, lázadó imával,

Jó bátorsággal egyre följebb szárnyal -

A vaksüket Istenhez; valahol.