A GÓLYÁHOZ.

Megenyhült a lég, vídul a határ,

S te ujra itt vagy, jó gólya-madár!

Az ócska fészket megigazgatod,

Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak

Csalárd napsúgár és siró patak;

Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,

Az élet fagyva van s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;

Ne menj a tóba, vértől áradott;

Toronytetőkön nézvén nyughelyet:

Tüzes üszökbe léphetsz, ugy lehet.

Házamról jobb ha elhurcolkodol,

De melyiken tudsz fészket rakni, hol

Kétségbesést ne hallanál alól

S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;

Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.

Neked két hazát adott végzeted,

Nekünk csak egy - volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol

A bujdosókkal ha találkozol:

Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,

Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,

Kik élünk: járunk búsan, szótlanul;

Van aki felkél és sirván, megyen

Uj hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,

Szüle nem zokog holt magzat felett,

A vén lelke örömmel eltelik,

Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah...! hogy... gyalázat reánk!

Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:

A kidült fában őrlő szú lakik...

Honfira, honfi ki vádaskodik.

Testvér testvér, apát fiu elad...

Mégis, ne szóljon erről ajakad,

Nehogy, ki távol sír e nemzeten,

Megútálni is kénytelen legyen!