A gonosz hortenziák

Mint nálunk az orgonák,

ugy sövényzik itt a kertet

a gonosz hortenziák.

Milyen gazdag és buja

ez a sok hortenzia!

Kékjük, ahogy elhajolnak,

mint az esti égnek kékje,

bágyadt rózsaszínbe olvad.

Elhajolnak, mert a nyár

virágának vége már,

bár a bokrok, bár a fák

nem törődnek novemberrel,

megtartják a szép ruhát,

és az ég is csupa kék

s mint öröktüz, a nap ég

és a termés csupa tarka

s mindig friss vérrel hasad

a gránátalmáknak ajka.

Ki bocsátja meg nekem

ezt a kéket az egen?

és a földön ezt a zöldet?

és e vén nap telhetetlen

lángját, és a sok gyümölcsnek

buja husát, jó izét?

s a szikrázó tó vizét?

a felhőt, mely vertarany?

s a gonosz hortenziáknak

szépségét hogy céltalan?

Hogy adok majd otthon számot

a sok lombjavesztett fának?

Óh pazar, hiú világ!

Vezekeljetek helyettem,

hervadó hortenziák!