A gyanakvó

Egy ifjú - Líziász, ha nem csalódom -

Athéni bár, mogorva szörnyü módon.

Epés, gyanakvó, zárkozott kedélyü:

Elcsábult mégis Bakhisz szép szemétül.

Bakhisz, a bájos, bűvölő hetajra!

Hirét Athénnek ifja, vénje vallja.

Csak Líziász szeretve is hitetlen:

»Óh, mondd, minő varázs lakik szemedben?

Mi kelti ezt a vágyat, mi igéz meg?

Szeretlek, vagy csupán szeretni véllek?

Szép vagy, de tán csupán az én szememben

S másnak Timandra csókol édesebben?

A vér játéka kelti a szerelmet,

S a szépség nem más: puszta árny, lehellet.

Csak volna szíved, volna csak kirakva:

Látnám, az is csak véres húsdarabka.«

Bakhisz nevet: »Bölcs Líziász barátom,

A szépséget ne fürkészd minden áron.

Jer és ölelj; hunyt szemmel higyj a szépbe’,

S ne pillants sanda szemmel lényegébe.

Ha kétkedel, hogy ajkam csókja édes:

A csókhoz, szerelemhez rosszul értesz.

S ha szívem véres húsdarab szemedben:

Megnézheted - mikor majd halva fekszem.«