A GYÁSZOLÓ.

Korán hagyád el, oh hölgy! nyoszolyád,

Könyűiddel korán meglocsolád

Az imazsámolyt, hol térdelsz vala;

Igy jött reád az új év hajnala!

Imádkozó ajak... siró szemek...

Az ó évtől is így váltál te meg!

Szobád csendes, - nem zörren a kilincs,

Vendég, barát köszöntésedre nincs;

Ajakihoz vonván forrón kezed:

Nem mondja senki, hogy hálás, szeret. -

Ma a világ jön-megy, vigad, vegyül...

Te ünnepelsz gyászoddal egyedül.

Egykor beh máskép töltötték el itt

A szent karácsont s új év perceit!

Akkor se mult bár a komoly s mi szent:

Az ünneplés majd vígabb hangba ment...

Mikor még a szép ifjak... Istenem!

Beh minden is mulandó idelenn!

Három fiú volt a nő öröme,

Egy nap bucsúzni mind hozzá jöve;

Anyjok megáldá három jó fiát,

- Szörnyű, mit a szív e percben kiállt!

Aztán elvitte mindhármat lova...

Anyjok nem kéréd, tudta jól, hova.

S kiket fagy, hó s virasztás nem zavart,

Együtt türék jó kedvvel a sanyart;

S a kürtszótól rengett a csatasik:

Együtt s elől villogtak kardjaik,

Mig dőlt az oszlop, a sor átszakadt...

- Együtt nyugosznak most a föld alatt.

Ki látja oh nő! kínod éjjelét,

Mely napjaidra terhesűle: félt;

De bár arcod komoly, lépted szilárd:

Az éj, rémségivel, neked nem árt;

Ki ád ehez bátorságot s erőt?

Az ég, mely azzal felruház, betőlt!

Oh, áldassék az égi hatalom!

Melytől intézve van a habokon,

A szélvészben az a kis deszkaszál,

Min a szegény hajótört partra száll;

Az a csillag, mely fel-feltűnedez,

S az éjben a vándor vezére lesz!

Ki veszt sokat, mindent, mi drága itt:

Hitét ha őrzi, őrzi őt a hit;

Az átok elhal, tart az ima még,

Mig a föld ködös, - fenn derűlt az ég;

Siralmak völgyén, vad kietlen,

Hol ember nincs már, Isten megjelen.

Ne bánd, hogy a világgal nincs közöd,

Nem lépve át magányos küszöböd!

Melynek szentben, igazban nincs hite:

Gúnyos képét minek hozná ide?

Nem vagy magad, hisz itt vannak veled:

A köny, imádság, az emlékezet!

Oh nő, dicsőbb vendégeket ne várj!

Körödbe’ van a három kedves árny!

A homlokon véres mirtusz ragyog,

Tettben, halálban halhatatlanok!

Nem érzed-é, hogy e bűvös közel,

Borús szivedre büszke fényt lövel?

Nem hallod-é? nyugodj meg, oh anyánk,

Annak nevében, kiért meghalánk!