A GYÁSZPARIPÁK...

A gyászparipák visszavonták

a gyászos hintót tompa nesszel.

Az udvaron megállt a hintó

szólt a halott lány: ne eressz el!

Halott vagyok, elmentem tőled,

de ládd, én ujra visszajöttem.

Hogy meghaltam, nem látta senki,

köd száll utánam, köd előttem...

Karold át ezt a mély koporsót

s hurcold magadhoz, vagy tiporj rá.

S e búsfejű lovakat küldd el

az éccakába! Hajrá! Hajrá!

Már száll a hajnal, fogd a késed,

a lakkos istráng hadd lazuljon.

Száguldjanak el paripáim

a lejtős, éjji hegyi úton.

Hajam halálszag koronázza,

besátorozlak és nem érzed.

Az ajkam nyirkos, mint a fűvek,

de még a csókja el nem vérzett...

Az udvaron egy kutya sétált,

lomposan, véznán és ugatva.

Megcsudálta a furcsa hintót,

körülnyalta és megugatta.

A rekedt reggel lábra állott

és elviharzott hegyen, völgyön.

Kiáltva tiport szét a napfény,

a gyászkocsin s a halott hölgyön.