A GYÁVASÁG ISTENESSÉGE

Istenem, nem arra születtem,

Hogy srapnelek zúgjanak a fülemben

Nem erre tanitottak.

Híve vagyok minden titoknak,

De ez egy kicsit mégiscsak sok,

Akár fátumnak, akár oknak.

Régi, vérző mezők fölött nézek föl,

Hol vérző tetemek mozognak

Sok századból összefonódvák.

Sohse védtem a Régi módját,

Én, védő ember s valaki,

De életemnek megszabóját

Szeretem forró párázással

S most szeretem csak igazán.

Óh, hőségek kincse, nagy Isten,

Milyen drága lettél most nekem,

Mert másféle bizony most nincsen

S mi lenne kívüled?

És szeretlek a rettegésnek

Soha még nem volt gyönyörében váltig

És szeretlek a gyávaságig

És ha szeretlek, hát szeretlek

És ha szeretlek, hát szeretlek.